Érzelmeink visszhangja.
Ha úgy érzed magyarázatra van szükséged: az életről, és annak boldog - csalódott perceiről...

Szerelem

„Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem, hogy te is akartad volna. De amikor találkoztunk, mindketten éreztük, hogy nem tudunk tenni semmit az ellen, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, minden különbözőségünk ellenére, és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre. Az én számomra az ilyen szerelem egyszer adatik meg az életben, ezért vésődött minden pillanata egyformán az emlékezetembe, s ezért nem feledem soha egyetlen másodpercét sem…”

 

„Ha tudnád,hányszor gondolok rád,

S hányszor töltöm ébren az éjszakát,

S hány könny gyűlik szememre érted,

S mindez azért mert: SZERETLEK!”

 

“A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül.”

 

„Van pár pillanat amiért megéri élni, látszólag semmiség, az ember mégis érzi, jópár pillanat van belőle bőven, kettesben ,kézen fogva, mezítláb a fűben…”

 

„Gyengéden, imádni valóan csókolt meg. Elfelejtkeztem a többiekről, a helyről, az időről, az ésszerűségről... csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és én is akartam őt.”

 

„A szerelem olyan,mint a víz.Bele tudunk esni.Bele tudunk fulladni.De nem tudunk élni nélküle.”

 

“Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.”

 

„Szeretnélek látni, csak Rád gondolok. Este, ha csendben lefekszem, rólad álmodom. Azt álmodom, hogy itt vagy velem, de mindez csak álom, álom vagy Nekem.”

 

“Mert ezt teszi velünk a Szerelem: repülünk, de könnyen padlót foghatunk; szárnyak nélkül zuhanunk, mint egy darab szikla, és közben azon gondolkodok, mi a francért kellett leugranom!? De érted bevállalom, még a zuhanást is, itt csak egyetlen ember van, aki szárnyakat ad nekem: az Te vagy.”

 

„Önnek egy "jóéjtpuszis" üzenete érkezett. Kérjük, a cuppanás után hunyja le szemét, és álmodjon az üzenet küldőjével. CUPP!”

 

„Szeretnék könycsepp lenni, szemedben megszületni, végigfolyni arcodon,

megpihenni ajkadon!”

 

„A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya az jelzi, hogy szeretem.”

 

„A szerelem csapda. Amikor megjelenik, csak a fényét látjuk, az árnyékát sosem.”

 

„Valakit szeretni, azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni.”

 

„Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.”

 

„Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet.”

 

„Amikor végre megkapod azt, amit szerettél volna, úgy tűnik, egyáltalán nem ez volt, amit annyira akartál.”

 

„Közelebb lépve hozzám, hosszan rám pillantott, és ez a nézés intimebb volt minden simogatásnál. A bőröm halványan izzani kezdett, mintha lenyeltem volna a holdat, és most a bőröm alatt világítana. Testemen minden szőrszál égnek meredt, a lélegzetem elakadt. És mindez egyetlen pillantástól.”

 

„Elképzeltem, milyen jó lenne így élni. Milyen jó lenne vidámnak, kíváncsinak, boldognak lenni. Minden pillanatot mélyen átélni, magamba inni az életet. Újra hinni az álmokban. Tudni harcolni azért, amit el akarok érni. Szeretni a férfit, aki szeret.”

 

„És mi az élet, ha nem az álom keresése? Az álomé, hogy valaki azt mondja:  igazából, teljes szívből szeretlek.”

 

„A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket.”

 

„Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni.”

 

 

Asztali nézet